Amint elhagyjuk a szülőcsatornát, és belépünk ebbe a világba, mindjárt azzal kezdjük, hogy nekikeseredve küzdünk lélegzetért.

Sokan úgy is élik le egész életüket, hogy mindvégig folytatják ezt a küzdelmet, magányosan, szeretetlenül.

Túl gyakran vesz rajtunk erőt a félelem. Félünk a betegségtől és a haláltól, félünk Istentől, félünk még attól is, hogy folytassuk tovább az életünket. És sokan hagyják el úgy a világot, ahogy megérkeztek: nekikeseredve küzdenek a lélegzetért.

Hiszek abban, hogy másképp is lehet szemlélni az életet: úgy, hogy szeretetben, békében és félelem nélkül járhassunk a világban. Ehhez nincs szükség külső csaták megvívására, csak arra, hogy gyógyítsuk meg önmagunkat.

Ezt a folyamatot „attitudinális gyógyítás”-nak nevezem, mert belső és alapvetően tudati természetű.

Hiszem: helyesen alkalmazva mindenki számára lehetővé teszi, hogy a körülményektől függetlenül élvezze minden pillanat örömét, harmóniáját, és megkezdje utazását a szeretet és a reménység útján.

Az elmét át lehet programozni. Ez a tény a szabadságunkat rejti magában. Mindegy, milyen sokszor éltünk vissza vele mostanáig; az elmét pozitív módon is fel lehet használni, méghozzá minden képzeletet messze meghaladó módon.

Igaz, hogy az átprogramozás előtt úgy érezhetjük, elménk szorosan lezárt rekeszekből áll. Érezzük a lehetőségeket, de ezek „zárt ajtók mögött” rejlenek. Együttes utazásunk során észre fogod venni, hogy ezek a rekeszek voltaképpen gyógyításra váró attitűdök, és mivel mi magunk választottuk őket, következésképpen megváltoztathatók. Minden apró változtatással felpattan egy újabb „ajtó”. Eleinte úgy érezzük, csapdába estünk, képtelenek vagyunk kiszabadulni önnön korlátaink közül, de ahogy mind több terméketlen, segíteni képtelen attitűdöt vetünk félre, annál világosabban látjuk, hogy elménket egyáltalán nem kell rekeszekre osztani.

Minden lehetőségünk mindig elérhető volt, hiszen elménk egységes és oszthatatlan. Boldogságunknak csak olyan korlátok állhatnak útjába, amelyeket mi magunk állítunk oda. Attitűdjeink határozzák meg, hogy békét vagy félelmet élünk-e át, hogy egészségesek vagyunk-e vagy betegek, szabadok-e vagy rabok. 

A szeretet az egyetlen valóság, ezért nem változtatható át. Csak bővíthető és gyarapítható. Önmagából bomlik ki végtelenül és gyönyörűségesen. A szeretet mindenkit makulátlannak tekint, mert valamennyiünkben felismeri a fényt. A szeretet a félelem teljes hiánya, és az attitűdgyógyítás alapja.

Ha te is olyan vagy, mint én: ha még mindig küzdesz, igyekszel szabadulni a fájdalomtól, a depressziótól, a szomorúságtól, a szorongástól, hogy megtapasztalhasd a tiszta szeretetet, akkor biztosak lehetünk benne: nem véletlen, hogy most,  egymásra találtunk. A következőkben arról a szemléletről fogok írni neked, amelyet mind következetesebben igyekszem megvalósítani a saját életemben. 

 DR. GERALD G. JAMPOLSKY 1982. május